Az EnterNet 2001 Kft. és az UniComm - United Communication Távközlési Szolgáltató Társaság bejelentik, hogy 2007. október 10-én sikeresen lezárult az UniComm megvásárlása. Az UniComm United Communication Távközlési Szolgáltató Társaság 100%-os tulajdonosa az EnterNet Invest Zrt. A felvásárlásnak köszönhetően az EnterNet cégcsoport egy új üzletággal, vonalas telefon-szolgáltatással bővítette szolgáltatásai körét, tekintve az UniComm ezen piac üzleti szegmensében lévő részesedését. Az UniComm név nem szűnik meg azonnal a felvásárlást követően, az EnterNet fokozatosan igyekszik konszolidálni a vállalatot a cégcsoportba. Bauer Róbert, az EnterNet cégcsoport igazgatóságának elnöke szerint "A felvásárlás lehetővé teszi számunkra, hogy az UniComm által bevezetett fejlesztésekkel és a vállalat már meglévő szolgáltatásaival az EnterNet tovább bővítse széleskörű termékpalettáját. Az EnterNet kiemelten fontosnak tartja, hogy az ügyfelek a lehető legtöbb szolgáltatást egy helyen vehessék igénybe, az UniComm integrálásával pedig még nagyobb ügyfélkörnek, még teljesebb szolgáltatást tudunk biztosítani." Az EnterNet-rol
Az EnterNet 2000-ben alakult, azzal a céllal, hogy Magyarországon az internet-hozzáféréssel szemben támasztott egyre növekvő igényeknek eleget tegyen. A vállalat célja, hogy kiváló minőségű, gyors és emberközpontú szolgáltatásaival mind az egyéni, mind az üzleti felhasználók igényét kielégítse. Ennek érdekében a vállalat folyamatosan fejlesztette technikai háttérét, innovatív megoldásokkal kiegészítve azt. Az eltelt 7 év során az EnterNet hálózata lefedettség, homogenitás és technikai színvonal szempontjából kimagaslóvá vált a hazai internet piacon. A vállalat több mint 50.000 ügyfélét a legváltozatosabb termékpalettával szolgálja ki. Az EnterNet szolgáltatásai szinte minden igényt kielégítenek. Az internet és a most bevezetett telefonszolgáltatás mellett web és szerver hosztingot, egyéb informatikai megoldást és eszközt is biztosít a vállalat. Az UniComm ügyfeleinek szerzodési feltételei nem változtak, a váltás nem érinti sem a szolgáltatás díjait, sem a szerzodési paramétereket. A szerződések lejáratát követően, új szerződéskötés esetén, ügyfeleink immár szélesebb termékportfólióból választhatják ki az igényüknek legmegfelelőbb szolgáltatási csomagot.
További információ: www.enternet.hu
|